Tisztújítás volt a KAVOSZ-nál, Balog Ádám az új elnök

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK) történt megújulással párhuzamosan a KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt. vezetői tisztségeiben is tisztújítás zajlott le - közölte a társaság.

Megérkezett a bejelentés: itt a kormány 21 pontos új akcióterve!

Megérkezett a bejelentés: itt a kormány 21 pontos új akcióterve!

A kormány Új Gazdaságpolitikai Akciótervről döntött címmel adott ki közleményt a Nemzetgazdasági Minisztérium. "A világgazdaság a koronavírus-világjárvány és a háború következtében megváltozott. Ahhoz,  hogy Magyarország a megváltozott helyzetben is sikeres legyen, új megoldásokra és új  gazdaságpolitikai eszközökre van szükség" - írja az NGM.

Ismét kemény kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával szemben Matolcsy György

Ismét kemény kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával szemben Matolcsy György

Megint letért Magyarország az egyensúlyi növekedés pályájáról, elakadt a reformfolyamat, és nincsenek elénk kitűzött, mérhető célok sem – mondta Matolcsy György jegybankelnök új könyvének bemutatóján. A Növekedés.hu tudósítása szerint Matolcsy azt javasolta, hogy vissza kell térni a reformokhoz, mert letért az egyensúlyi növekedési pályáról Magyarország, elakadt a felzárkózási folyamat.

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek a Müpában megtartott pénteki gálaesten.

Fordult a kocka: Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar, Csányi Sándort előzte meg

Fordult a kocka: Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar, Csányi Sándort előzte meg

Fordult a kocka A 100 leggazdagabb magyar idei listájának élén, hiszen egy évtized után már nem Csányi Sándor birtokolja az első helyet a június 10-én megjelenő, 2021-es rangsor alapján, amelyet immár Mészáros Lőrinc vezet 455 milliárd forintos vagyonnal. Az idei listára hét új szereplő került fel, emellett felsorolták a legbefolyásosabb magyarokat is.

Elhunyt Takács Ildikó

Elhunyt Takács Ildikó

Életének 79. évében 2020. január 17-én elhunyt Takács Ildikó, a magyarországi és nemzetközi marketingkommunikáció szakma egyik legelismertebb szakembere, a Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata Takács Ildikót saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte a család hétfőn az MTI-vel.

Újabb nagy sztori a láthatáron - Tőzsdére mehet a WestEnd

Még ősszel tőzsdére léphet a WestEnd, ha nem romlik el a tőkepiaci hangulat - írja a Forbes. A magazinnak a Gránit Pólus menedzsmentje beszélt arról, hogy még Demján Sándor hagyta jóvá a tőzsdére lépést, amit most a csapata végrehajt.

Elbúcsúztatták Demján Sándort

Örök nyugalomra helyezték Demján Sándor nagyvállalkozót kedden Budapesten a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában.

Íme néhány ütős idézet Demján Sándortól, ami elárulja, ki is volt ő valójában

Elhunyt Demján Sándor, Magyarország második leggazdagabb embere, aki kis túlzással amihez nyúlt, arannyá változott. Ugyanakkor Demján sokkal több volt egy régebbi kor self-made milliomosánál: sosem felejtette el, hogy honnan jött. Összegyűjtöttünk néhány ütős idézetet tőle előadásaiból és a vele készült interjúkból, amelyek szerintünk sokat elmondanak arról, hogyan gondolkozott a világról, ki is volt valójában.

Meghalt Demján Sándor

Életének 75. évében március 26-án elhunyt Demján Sándor üzletember - közölte a Gránit Pólus kedden.

Kijött a friss lista: ők a leggazdagabb magyarok

Idén is kiadta a Forbes a leggazdagabb magyarok listáját, az első tíz helyre 90 milliárd forint alatti vagyonnal nem lehetett bekerülni. További érdekesség, hogy az első három helyezett kezében közel 675 milliárd forint van, míg a 33 leggazdagabb magyarnak vagyonát összesen 2673 milliárdra becslik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.